Gyűlöletbeszéd

A Szent Korona Rádió 2016. június 2-án publikálta blogján a budapesti Jobbik sajtóközleményét, amelyben a jobboldali párt homofób kijelentéseket tesz és ellenzi a Pride felvonulást. Azt állítják, hogy 2018-tól nem engedik majd, hogy "Budapest vagy bármely hazai település utcáit ellepje az ilyen deviancia"

"A Jobbik Magyarországért Mozgalom budapesti szervezete mély felháborodással értesült arról, hogy a fővárosban ismét vonulhatnak a beteg, deviáns emberek, kiegészülve az erőszakos rendezőikkel. A toleranciát csak hírből ismerő, „melegfelvonulásnak” nevezett visszataszító és…

Az ATV 2015-ös riportja szerint a Magyar Iszlám Közösség vezetője, Ahmed Kovács Miklós prédikáció közben homofób kijelentéseket tett. A vezető azt állította, hogy "a homoszexuálisok a lehető legmocskosabb teremtmények Allah teremtményei közül", illetve hogy egy muszlimnak soha nem szabad elfogadnia ezt "a betegséget, ezt a förtelmes, feslett dolgot. Azt is hozzátette, hogy egy muszlimnak nem szabad „szivárvánnyal színeznie” a profilképét a Facebookon, nem szabad éltetnie a melegeket és nem vállalhat szolidaritást velük.

A riport azt állítja, Ahmed Kovács Miklós szerint az egész…

Egy közszolgálati TV-csatornán melegellenes propaganda ment főműsoridőben, melyben azt reklámozták, hogy a homoszexualitás gyógyítható és gyógyítandó, ráadásul több nemzetközi homofób szervezet is itt agitált. Egy meleg érdekvédelmi szervezet sem jelent meg a műsorban, pedig állítólag meghívást kaptak az LGBTQ+ szervezetek is... Katasztrofális ez a passzivitás és az a tény, hogy egyre több homofób jelenség látszik, ráadásul a nyugti homofób csoportok is itt tombolnak, mint ahogy az alábbi TV-közvetítésből is kiderül, számos melegellenes nyomtatott propagandaanyagot is készítenek,…

Orosz Mihály Zoltán, Érpatak független, de erősen szélsőjobboldali beállítottságú polgármestere a VII. Kistérségi és Ifjúsági Sporttalálkozón a helyi általános iskolában tartott előadást 8-10 éves gyerekeknek. Az előadás során arról beszélt, hogy vissza akarják szoktatni a magyar embereket az ősi magyar hagyományokra. Ehhez fűzte hozzá, hogy „Akinek ez nem tetszik, az menjen a liberálisokhoz, menjen fel a buzifelvonulásra!”

Az esetről készült videó elérhető: http://youtu.be/4YFcsFlisGY

A tavalyi Eurogames-es incidenst követően a deres.tv szélsőjobboldali hírportál idén is listázni kezdte az általuk melegnek vélt embereket.

A „A nagy köcsög adatbázis 2.” címen közölt cikkben a Budapest Pride rendezvények résztvevőinek nevét, sok esetben arcképét tették közzé a Facebook alapján, „idén sem hagyjuk rejtőzködni a buzikat” kommenttel.

Az akció azonban visszájára fordult, ahelyett, hogy az érintettek félni kezdtek volna, egyre több érintett és támogató kérte felvételét a listára.

A Háttér…

Melegeken poénkodott Kósa Lajos, a Fidesz debreceni polgármestere, a párt alelnöke, országgyűlési képviselő. Vidnyánszki Attila színházigazgató (aki a jövő évadtól a Nemzeti Színház igazgatója lesz) búcsúztatóján bemutatott videóüzenetében az alábbi mondat hangzott el: „Kedves Attila, ha Budapesten túlságosan meleg lenne a helyzet, várunk vissza!”

A Hajdú Online tudósítása szerint „Kacajok, kuncogások fogadták a kétségtelenül kétértelmű beszédet.” A beszámoló elérhető: http://www.haon.hu/vidnyanszky-kilepoje/2285263

2013. április 23-án a Belvárosi Polgári Szalon vendége volt Vidnyánszky Attila színházi rendező, a Nemzeti Színház új igazgatója. Beszélgetőtársa Kerényi Imre, színházi rendező, a „tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott” volt.

A beszélgetés vége felé Kerényi Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház korábbi igazgatójának színházát állította szembe az új, nemzeti érzelmű igazgatóval. „Elég erő van hozzá, jó korban van, megvan hozzá a…

Az LMBT emberekre mint „homokosokra, „ferdehajlamúakra”, „látványdeviánsokra”, a Eurogames sportrendezvényre pedig mint „keresztényellenes gyűlöletorgiára” hivatkozott a Jobbik budapesti frakcióvezetőjének 2011. december 29-i sajtóközleménye. A közlemény a rendezvény megakadályozására, a megkötött szerződések - jogszabályokba ütköző - felmondására szólítja fel a Fővárosi Önkormányzatot.

A Jobbik frakcióvezetője ugyanakkor a humorosnak vélt, de rendkívül bántó „polgármester(asszony)” fordulattal hivatkozik Budapest testvárvárosának, Berlinnek a melegségét nyíltan vállaló…

Nemrégiben történt egy fővárosi jónevű gimnáziumban, hogy a tanárnő a társadalomtudományokhoz kapcsolódva felhozta a melegházasság kérdését, azaz inkább a témáról alkotott saját véleményét megkérdőjelezhetetlen tényként közölte. 

Kifejtette többek között, hogy az ilyenfajta házasságok legalizálása a társadalom halálával egyenlő. A homoszexualitás szerinte aberráció, helytelen, nem normális dolog. Az egy dolog, hogy humánusak vagyunk, és toleráljuk a másságot, de nem támogatni kéne, hanem határokat szabni. Szerinte ez a divat teljesen elfajult, nem lenne szabad legalizálni az efféle…

2011. június 20-án parlamenti felszólalásában Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője a Meleg Méltóság Menet kapcsán számos az LMBT embereket és a rendezvény résztvevőit sértő megjegyzést tett, illetve a jogszabályok megsértésével vádolta a rendezvány résztvevőit.

A beszéd során az alábbi állítások hangzottak el:

„A homoszexuálisok szombati vonulásukon meggyalázták a kereszténységet és a demokráciát is.”

„[A]z emberiségellenes és deviáns homoszexuálisokat szolgálja a rendőrség, még azon az áron is, hogy sárba tiporja a normális többség jogait.”

„…

Oldalak