"nem engedik, hogy Budapest utcáit ellepje a deviancia"

A Szent Korona Rádió 2016. június 2-án publikálta blogján a budapesti Jobbik sajtóközleményét, amelyben a jobboldali párt homofób kijelentéseket tesz és ellenzi a Pride felvonulást. Azt állítják, hogy 2018-tól nem engedik majd, hogy "Budapest vagy bármely hazai település utcáit ellepje az ilyen deviancia"

"A Jobbik Magyarországért Mozgalom budapesti szervezete mély felháborodással értesült arról, hogy a fővárosban ismét vonulhatnak a beteg, deviáns emberek, kiegészülve az erőszakos rendezőikkel. A toleranciát csak hírből ismerő, „melegfelvonulásnak” nevezett visszataszító és családellenes rendezvényt minden évben botrányok kísérik, perverz és vallásgyalázó elemek vesznek részt rajta, a hatóságok pedig tétlenül szemlélik a bűncselekményektől hemzsegő vonaglást.

Értetlenül állunk az előtt, hogy sem a Fővárosi Önkormányzat, sem a kormány nem határolódik el a rendezvénytől, nem beszélve arról, hogy egy időre megbénítják a főváros közlekedését, és ellehetetlenítik azok életét, akik a rendezvény közvetlen közelében laknak. A Jobbik, kormányra kerülése esetén, 2018-tól nem fogja engedni, hogy Budapest vagy bármely hazai település utcáit ellepje az ilyen és ehhez hasonló deviancia.”

http://szentkoronaradio.com/blog/2016/07/02/a-jobbik-betiltana-a-devians...

Hozzászólások