Beküldött történetek

Jelenlegi hely

„az arcán látszott is az ütés helye”

Az incidens a 2014-es Pride előtt történt, ahová két barátommal és az ő ismerőseikkel érkeztem. Szerettünk volna mihamarabb bejutni az Alkotmány utcába, a kordonok által védett területre, de a rendőrök hosszasan várattak arra hivatkozva, hogy nincsenek jelen azok a biztonsági személyek, akik átvizsgálhatnának és beengedhetnének minket. Emiatt egy szűk utcában kellett várakoznunk, ahol 15-20 fős ellentüntető csapat volt jelen a felvonulni készülőktől néhány méterre, ők folyamatosan üvöltöztek, beszólogattak.

„aztán szépen ráeszméltem, hogy megvertek”

Egy buli után sétáltam a buszhoz egy barátommal. Fogyasztottunk alkoholt, de nem voltunk becsípve. A Deák Ferenc téren sétáltunk át, közben a hetero barátommal a melegekről beszélgettünk - kíváncsi volt, én készséggel válaszoltam neki kérdéseire. Elsétáltunk egy pad mellett, ahol hét, 20-30 év közti férfi ivott. Hallottuk, hogy valaki olyanokat ordibál a hátunk mögött, hogy "hülye buzik".

„kezet emelt rám és a barátnőmre”

2019.május 25.-én 17 óra körül óbudai otthonunkból szerettünk volna elmenni egy kis délutáni programra a városba, mire a szomszéd kijött részegen és a folyosón tárolt kerékpárunk miatt belénk kötött, amelyet meg is rongált, mert állítólag nem fér el tőle. Az összeszólalkozás után kezet emelt rám és a barátnőmre, akit többször megütött, a falhoz vágta, melynek következtében kb. 5 cm hatalmas pukli lett a fején és a fülében lévő fültágító körül füle felszakadt, vérzett.

„halálfélelmem volt”

2020. június 30-án este 7 körül indultunk a barátommal sétálni a belvárosba, majd a budai várban tett látogatásunk után átmentünk Újbudára a feneketlen tóhoz, majd onnan a Gellért-hegyre mentünk busszal. Sokat sétáltunk már esténként a hegyen, több randink is volt már itt, az első és amin összejöttünk szintén itt volt, ezért itt akartuk egy sétával megünnepelni, hogy egy hetes lett a kapcsolatunk. Leültünk arra a padra, ahová legelőször is, az 1-2 járókelőt nem is zavarta igazán a jelenlétünk.

„a közelünkben lévők nem csináltak semmit”

Kézen fogva sétáltam a párommal. Angyalföldön, a Béke-tér parkjának szélén. Megállt mellettünk az úton egy tető nélküli autó, aminek a sofőrje elkezdett velünk üvöltözni, hogy "mit képzelünk?", "büdös buzik", "takarodjatok innen".

Az illető továbbhajtott, de megalázottnak éreztük magunkat. A közelünkben lévő pár ember nem csinált semmit.

„tojást dobott a kocsira”

2021. október 9-én, pénteken, az újpalotai panelből kilépve csókkal köszöntöttem páromat. Mindketten nők vagyunk. A panelből egy fiatal - 16- 26 közötti - srác hangját hallottuk, aki vulgáris szavakkal mocskolódott ( “köpöd ki ***** leszbikus, nem hallod?!” ) irányunkban. Nem tulajdonítottunk jelentőséget neki, de ahogy beszálltunk a kocsiba, nagy puffanással a párom mellett valami a kocsira esett. Otthon láttuk, hogy tojást dobott a kocsira a mocskolódó. Sajnos, nem láttuk az elkövetőt.

„lányok! ez nem ide tartozik”

Este a barátnőmmel ültünk a Könyvtár Klub kerthelyiségében. Megcsókoltuk egymást, teljesen diszkréten. A velünk szemben kb. 20 méterre álló pultos ránk ordított, visszataszító hangnemben: "Lányok! Ez nem ide tartozik". Ezt követően teljesen ledermedtünk, soha életemben nem éreztem ennyire megalázva magam. Mintha bűnt követtem volna el.

„buziknak ma zárva vagyunk„”

Az eset 2016 nyarán történt. Barátommal betértünk a Stifler Bárba, ahol elhúzódtunk egy olyan helyre, ahol nem zavarnak minket a meccsnézők. Két sört rendeltünk, majd a pultos szólt, hogy buziknak ma zárva vannak és nekiállt a tömeg kántálni, hogy buzik menjetek haza, majd kizavartak minket.