homofóbia

2017. szeptemberében új gimnáziumba kerültem (11. évfolyamba). Sajnos beleszeretem az egyik fiú osztálytársamba, (ő tudta, hogy meleg vagyok) és egyre jobban közeledett felém. Decemberben úgy éreztem eljött a pillanat, hogy elmondjam neki, szeretem. Legjobb barátok voltunk, azt mondta ez így is marad, de Ő nem szeret engem. Ezután nem szólt hozzám hetekig. Amíg jóban voltunk nagyon sok dolgot megtudott rólam. A vallomásom után szétkürtölte az iskolában, hogy meleg vagyok és vigyázni kell velem, mert minden fiúra "rakattanok".

Ekkor kezdődött el szóbeli zaklatás. Először csak…

2017. november 22-én Orosházán a Hangulat Vendégházba jelentkeztünk be párommal, mindketten 17 évesen. Az egy éjszakás tartózkodás után egy nappal a szállásadó megkérdezte telefonon keresztül, hogy homoszexuálisak vagyunk-e, mert ha igen, akkor nem igazán szeretne bennünket legközelebb fogadni, sőt, azt mondta, hogy meg is gyógyít bennünket.

Egy hét múlva az újabb szállásfoglalást azzal az indokkal visszautasították, hogy kiskorúakat nem fogadnak, holott ezt az első alkalommal, amikor megszálltunk náluk, nem jelezte felénk. Egy alaptalan indok mögé bújt, hogy ne lehessen felelősség…

Ivett és párja kézen fogva, párként tért be a Bordó Bisztró nevű helyre.

"Eddig még nem jártunk ott, hangulatos helynek tűnt kívülről. Azt nem részletezném, hogy milyen volt a kiszolgálás - sokan a hely Facebook oldalán már megtették, ahogy utólag megnéztük. Nem szoktuk rejtegetni, hogy milyen kapcsolatban vagyunk egymással, de mindig figyelünk arra, hogy ne legyünk kihívóak, ahogy most is így tettünk. Az ottlétünk alatt kettő puszit adtunk egymásnak, ezen kívül fogtuk egymás kezét. Arról beszéltünk, hogy milyen szép az életünk és hogy szeretjük egymást, amikor először is Ivett arra…

2021. október 9-én, pénteken, az újpalotai panelből kilépve csókkal köszöntöttem páromat. Mindketten nők vagyunk. A panelből egy fiatal - 16- 26 közötti - srác hangját hallottuk, aki vulgáris szavakkal mocskolódott ( “köpöd ki ***** leszbikus, nem hallod?!” ) irányunkban. Nem tulajdonítottunk jelentőséget neki, de ahogy beszálltunk a kocsiba, nagy puffanással a párom mellett valami a kocsira esett. Otthon láttuk, hogy tojást dobott a kocsira a mocskolódó. Sajnos, nem láttuk az elkövetőt.

Egy facebook posztban megosztottam az esetet, hogy ismerőseim is láthassák, hogy sajnos nem…

2020. június 30-án este 7 körül indultunk a barátommal sétálni a belvárosba, majd a budai várban tett látogatásunk után átmentünk Újbudára a feneketlen tóhoz, majd onnan a Gellért-hegyre mentünk busszal. Sokat sétáltunk már esténként a hegyen, több randink is volt már itt, az első és amin összejöttünk szintén itt volt, ezért itt akartuk egy sétával megünnepelni, hogy egy hetes lett a kapcsolatunk. Leültünk arra a padra, ahová legelőször is, az 1-2 járókelőt nem is zavarta igazán a jelenlétünk. Aztán mikor elindultunk a 0:09-es 907-es éjszakai buszhoz lefelé a hegyről, mikor befordultunk…

2019.május 25.-én 17 óra körül óbudai otthonunkból szerettünk volna elmenni egy kis délutáni programra a városba, mire a szomszéd kijött részegen és a folyosón tárolt kerékpárunk miatt belénk kötött, amelyet meg is rongált, mert állítólag nem fér el tőle. Az összeszólalkozás után kezet emelt rám és a barátnőmre, akit többször megütött, a falhoz vágta, melynek következtében kb. 5 cm hatalmas pukli lett a fején és a fülében lévő fültágító körül füle felszakadt, vérzett. Rendőrségi intézkedés a helyszínen nem volt, mindössze a jegyzőkönyvet vették fel és közölték, hogy előreláthatólag 8 napon…

Egy buli után sétáltam a buszhoz egy barátommal. Fogyasztottunk alkoholt, de nem voltunk becsípve. A Deák Ferenc téren sétáltunk át, közben a hetero barátommal a melegekről beszélgettünk - kíváncsi volt, én készséggel válaszoltam neki kérdéseire. Elsétáltunk egy pad mellett, ahol hét, 20-30 év közti férfi ivott. Hallottuk, hogy valaki olyanokat ordibál a hátunk mögött, hogy "hülye buzik".

Épp hátra akartam fordulni, hogy megnézzem kinek ordítanak és kik, amikor valaki fejbe csapott. A szemüvegem a földre esett, lehajoltam érte, ekkor oldalba és hátba rúgtak, én a földre estem. Ott…

2014. július 5-én, a Pride felvonulásra tartva néhányan elindultunk a Kossuth tér metrómegállótól a Honvéd utca és a Kálmán Imre utca sarkán levő felvonulási bejárathoz, ahol azonban a bejutást meghiúsították az ott gyülekező ellentüntetők. Többen megálltunk, hallgatva, a "mocskos buzik", "heterofóbok", "takarodjatok az országból" és egyéb nyalánkságokat. Egy rendőrautó megjelent szirénázva a helyszínen, majd a jelenlévő szervezők továbbirányítottak minket a Bajcsy-Zsilinszky út irányába. A Kálmán Imre úton elindulva konstatáltuk, hogy a rendőri intézkedés sajnos csak a kordon mögött…

2013. augusztus 14-én hajnali három óra körül egy buliról sétáltunk hazafelé. Egyikünk betért a Baross utcai nemzeti dohányboltba. Ketten az utcán vártunk rá, közben megcsókoltuk egymást. Ez szemet szúrt a közelben lévő éjjel-nappali közért egyik alkalmazottjának, aki szexuális orientációnk miatt szidalmazni kezdett minket, majd elővett egy baseball ütőt és fenyegetően ütögetni kezdte vele a tenyerét. “Buzik! Ne itt buziskodjatok! Húzzatok el innen!”

Én felhívtam a figyelmét arra, hogy viselkedése elfogadhatatlan és hogy közösség tagja ellen elkövetett bűncselekményre készül. A…

Számtalan eseteim egyike amikor bántalmaztak és (még) nem jelentettem, nemrég történt Amerikában egy hajón ahol pincérként dolgoztam.

Egy műszakban dolgoztam egy fura 30-as budapesti férfival. Mindig elég okoskodó és fura volt, az angolja pedig rossz. Ennek okán amikor a főnökünk megkérte kora délután hogy az esti nagytakarításnál segítsen nekem, a beszélgetés után magyarul is megkérdeztem tőle, hogy értette-e, hogy a főnökünk mit kert. Elmondtam, hogy segítenie kell, ezt kérte a főnökünk, ő nagyon felhúzta magát es mondta, hogy az kizárt dolog, nem fog helyettem dolgozni. Erre én…

Oldalak