"kezet emelt rám és a barátnőmre"

2019.május 25.-én 17 óra körül óbudai otthonunkból szerettünk volna elmenni egy kis délutáni programra a városba, mire a szomszéd kijött részegen és a folyosón tárolt kerékpárunk miatt belénk kötött, amelyet meg is rongált, mert állítólag nem fér el tőle. Az összeszólalkozás után kezet emelt rám és a barátnőmre, akit többször megütött, a falhoz vágta, melynek következtében kb. 5 cm hatalmas pukli lett a fején és a fülében lévő fültágító körül füle felszakadt, vérzett. Rendőrségi intézkedés a helyszínen nem volt, mindössze a jegyzőkönyvet vették fel és közölték, hogy előreláthatólag 8 napon belüli a sérülés, majd lebeszéltek a feljelentésről.

A mentő bevitte a Honvédkórház sürgősségi osztályára, ahol a sebet összevarrták és CT vizsgálat is történt. Szerencsére nem lett komolyabb sérülés, de mivel végig buzizott, ezért jelenleg megfélemlítve érezzük magunkat és szeretnénk jogi lépéseket is tenni.

Hozzászólások