„nem csinált semmit, csak táncolt”

2011 szeptemberében egy fővárosi szórakozóhelyen ünnepeltem a születésnapomat a barátaimmal. Rögtön feltűnt a terembe lépve, hogy az emelvényen egy jól öltözött, ápolt srác táncolt. Stílusából gyanítottam, hogy meleg, de ha nem is lett volna az, feldobta a hangulatom, hogy vannak emberek, akik kiállnak mások elé és mernek az átlagostól, „elvárt”-tól eltérően viselkedni.

Kicsivel később néhány barátnőmmel felmentünk mi is az emelvényre táncolni, és akkor láttuk, hogy egy másik fiú figyeli a táncoló srácot; néha odamegy táncolni egy keveset vele (nem tudom, hogy a barátja volt-e, vagy ott ismerkedtek-e meg), de nyilvánvalóan félt figyelmet vonni magára. Ez elszomorított: nem csináltak semmi rosszat, mégcsak nem is érintették meg egymást, és mégis látszott a feszültség a fiún!

Nemsokára feltűnt két-három férfi, és elkezdte lökdösni a táncoló srácot. Ő vissza akart vágni, láthatóan nem ijedt meg a fizikai konfrontáció esélyétől, a párja(?) tartotta vissza. Itt már én is odamentem, és felszólítottam a fenyegetőket, hogy hagyják békén a fiút, nem csinált semmit, csak táncolt. Egy kicsit meg is löktem az egyiket az emelvény széle felé. A fenyegetők láthatóan megijedtek és összezavarodtak, amikor nem működött a kiabálás, el is mentek.

A táncoló srác utánuk akart menni, ezért megfogtam a vállát, hogy magamra vonjam a figyelmét, és kértem, hogy ne menjen utánuk, mert nem érnek annyit ezek a sötét bunkók. A srác szerintem támadásra számított, hirtelen nem értette, hogy mellette állok (mondjuk elég szép modell-lány vagyok és extrarövid szoknya volt rajtam, csak megjegyzem), és magyarázkodni kezdett, hogy ő csak táncolt, sokkal jobban, mint akárki itt a teremben, csak táncolt, miért kell emiatt balhézni. Azt válaszoltam, hogy igaza van, baromi jól táncol, és folytassa, ugyanannyi joga van jobban táncolni, mint a többiek, mint bárkinek, de ne menjen a támadók után, nem érnek annyit, hogy bármennyit is foglalkozzon velük.

Itt a srác arca megenyhült, elmosolyodott, és megölelt. Visszaöleltem, és utána visszamentem a barátaimhoz. Kicsivel később kerestem őket, de már sehol nem találtam őket a klubban. Talán a visszahúzódóbb fiú meggyőzte társát, hogy hagyják ott a helyet - egyben kár és jó is, ha ez történt, mert hallottam már rosszakat a helyről, remélem nem érte őket semmilyen egyéb kár.

A legrosszabb az volt az egész szituációban, ahogy tényleg semmit nem csináltak, a táncoló srác háttal állt párjának tánc közben, a párja pedig egy sarokban állt és csak akkor vetted észre, hogy együtt vannak (vagy legalábbis a hátsó srácnak tetszett az első), ha direkt kerested a jeleket. Mégis odamentek meggyalázni a táncoló srácot ezek a bunkók, és amikor már elmentek, a fiú el se tudta képzelni, hogy jó szándékkal fordulok hozzá. Ennyire hozzá lennének szokva a folyamatos bántalmazáshoz és elítéléshez, hogy fel sem ismerik a jóindulatot, mert olyan ritkán találkoznak vele? Összetöri a szívem és szégyennel tölt el, hogy ilyen társadalomban élünk 2011-ben.

Hozzászólások